30989h.com
Hogy fókuszunk irányítója éppen egy zsidó kvázi-értelmiségi, s hogy beavatásának, önmagát író Bildungsromanjának színhelye történelmileg telített, teljességgel esetleges. De ha már főhősünk éppen zsidó, és véletlenül úgy esik, hogy az első, a zsidók elleni, halálos áldozatokat is követelő pogrom idején pont bezárattatik a Körzetnek nevezett első, alexandriai gettóba, hát témánk lesz ez is: hogyan történhetnek meg a holokausztok, miért célpontja ennek a bolygót átfogó mobbingnak pont a zsidóság? Spiró több szereplő – zsidó és nem zsidó – szájába adja a szavakat, mikor ezt boncolgatja. Ügyes kortárs írói fogás ez egyfelől, the death of the author, ugye – lám, Spiró is él effajta eszközökkel, pedig nem soroljuk a posztmodernek közé; egyfajta pilátusi kézmosós gesztus is másfelől, lerázza magáról az ítélkezés terhét Spiró, tegye meg azt ki-ki maga. Na de mik a vádpontok? Itt van máris elsőnek a monoteizmus: hogy gondolja azt a zsidóság, hogy Örökkévalóját a többi isten fölé emeli? Mert ha csak egy van, aki ráadásul még láthatatlan is, az szükségszerűen mindenhatóbb a megszobort több száznál.
Született 1946 április 4-én, Budapesten. Az ELTE Bölcsészkarán magyar-orosz-szerbhorvát szakon tanári diplomát 1970-ben, az Újságíró Főiskolán újságírói és szociológusi diplomát 1972-ben szerzett. 1970 és 1971 között a Magyar Rádió újságíró-gyakornoka, ezt követően 1976-ig a Corvina Kiadó szerkesztője. 1976 és 1978 között az MTA Kelet-Európai Kutató Intézet munkatársa, 1978 óta az ELTE tanára – előbb a Világirodalmi Tanszéken, majd 1992 óta az Esztétika Tanszéken. 1981-ben lett az irodalomtudományok kandidátusa, 1997-ben pedig habilitált egyetemi docens. Széchenyi Professzori Ösztöndíjban részesült 1997 és 2001 között. Dramaturgként dolgozott a budapesti Nemzeti Színházban 1975 és 1977, valamint 1978 és 1979 között, majd a kaposvári Csiky Gergely Színházban 1981-tól egészen 1992-ig. A szolnoki Szigligeti Színház igazgatója 1992 és 1995 között. A Színházművészeti Főiskola tanára 1989-től 1997-ig. Irodalmi és tudományos ösztöndíjakat kapott Lengyelországba, Jugoszláviába, a Szovjetunióba, Csehszlovákiába, és az USA-ba.
És túléljük őket, ép ésszel, s a könyvet is alig tesszük le közben. Mert talán csak így lehet. Kr. u. 38-ban az imént említett vádak görögül hangzottak el. Én nap mint nap hallom őket magyarul. Véleményem szerint a holokausztok (szándékosan használom ismét a többes számot) legnagyobb szörnyűsége nem az, hogy megtörténtek. Sokkal inkább az, hogy újra, bármikor megtörténhetnek, sőt, hogy kicsiben-nagyban megtörténnek a mindennapokban is. Mindennemű zsidózás, cigányozás, niggerezés, buzizás, szlovákozás, románozás… egy kisebbfajta, verbálisan agresszív, genocídiumra való felbujtás, és eszerint kell kezelni. Irtózatosan nehéz elkerülni a vétkesek közti néma cinkos szerepét, de a mi mindennapi felelősségünk az, hogy újra és újra megpróbáljunk kitörni a lesújtó sztereotípiák fogságából. Ez a gondolat – mármint a néma cinkosoké – amúgy a Fogságban is megjelenik, itt épp a császárváltó véres korról mondja ki az ítéletet Spiró, de nem a vérengző császárokról, hanem az elnyomottakról: Tiberius, Caligula, Claudius, Nero és a többiek csak annyit tesznek meg, amennyit megtehetnek.
A Megváltó helyét a történetben az ellipszis alakzata jelöli ki. A küldöttségével a jeruzsálemi Pészachra érkező Uri a börtönben találkozik egy "kövér", "kopaszodó" galileival, akinek kilétére ekkor még nem derül fény. A férfi elmeséli, hogy vitába keveredett a pénzváltókkal és galambárusokkal, majd szabadulását követően Uri Pilátustól értesül arról, hogy a helytartó három köztörvényes bűnözőt keresztre feszíttetett. A főhős ezután sok évvel később, a nazarénusokhoz csatlakozó és azokat eláruló fiának elbeszéléséből ismeri fel egykori rabtársában Jézus személyét. Uri szemtanúságának tehát fontos része a Jézussal való találkozás, fia mégis hitetlenkedve fogadja beszámolóját: "Nem mondta, hogy ő a Felkent, mert nem volt az! Ember volt, nyomorult, tisztességes ember, mint te vagy én! " Spiró nagyszabású epikai fikciójában a megvakuló zsidó szemtanú igazsága tehát a nazarénusok Messiását nem új vallásalapító prófétaként, hanem a történelem periférikus szereplőjeként, megváltás nélküli, esendő emberként idézi meg.
Kalandregénybe illő fordulatokkal teli történetet tár az olvasó elé Spiró, amelyet az élet írt. A Messiások hősei Párizsban, a 19. században éltek, mégis kortársainknak érezhetjük őket.
Borzasztóan messzemenő, szemnyitogató gondolat! Apropó fogság. Hogy miért is ez a cím? Tyű, hát van ennek vagy egy tucat értelmezési lehetősége, de lehet, hogy csak azt elég belátni, amit Spiró mindvégig érzékeltet: nem szabadulhatunk azoktól a körülményektől, amikbe beleszülettünk (korszak, hely, nép, vallás, nem, társadalmi réteg, testi adottságok, stb. ), és így sorsunktól sem – milyen érdekes a predesztináltság tézisével találkozni egy zsidókról és ókeresztényekről szóló regényben. No, de íme néhány értelmezési keret bővebben is. Uri homályos szemével is tisztán látjuk a béklyókat, amik őt és kortársait (no meg a mai embert is) behálózzák. A vallás valóságos rabigát rak a zsidókra, kétféle dolog létezik a világon, olyan, ami tiltott, és olyan, ami megengedett; olyan, amit szabad, nincs. Uri szemlátomást semmilyen befolyással nem rendelkezik sorsa felett, csak sodródik az eseményekkel, magát sosem definiálja, csak éppen nem utasítja vissza a ráaggatott identitásokat, tipikus egyszer fent, egyszer lent-életet él; ez is csak fogság, hiszen maradéktalanul kiszolgáltatott.
Az előnytelen testi adottságokkal bíró Uri legjellemzőbb fogyatékossága, hogy rövidlátó, ugyanakkor ebből származik intenzív szellemi érdeklődése; az értelmiségiként ábrázolt főhőst az auktorok ismeretében és nyelvtudásban való kivételes jártasság jellemzi. A humánstúdiumokban kiművelt ifjú pályája minden buktató dacára jó ideig töretlenül ível felfelé, eljut Jeruzsálembe, együtt vacsorázik Pilátussal és Heródes Antipásszal, majd egy galileai faluban dolgozik, míg el nem jut álmai városába, Alexandriába. Az ókori kultúra metropoliszában Uri részese lesz a társadalmi elit belső köreinek, kiváltságos helyzetének a i. 38-ban kitört antijudaista tömeggyilkosság vet véget. Az alexandriai pogrom leírása nem csupán a történelem első zsidó gettójának felidézése miatt emlékezetes fejezete a regénynek, hanem a Fogság kompozíciója szempontjából is, amennyiben az aranymetszés szabálya szerint szerkesztett műegészben ide esik az aranymetszet helye. A hazatérést követően Rómában töltött harminc év elbeszélését a boldogtalan családi élet, a császár szeretője, Kainisz iránt táplált szerelem, a rövid puteoli-i száműzetés, a pénzkereső munkásélet és Uri halála tölti ki.